Horváth
Vivien vagyok fotós és grafikus. Közel 7 éve kezdtem el a fotózást. Kezdetben
még csak félszegen, de Budapesten a szerencse rám talált és sikerült egy olyan
munkahelyet találnom, ahol az akkori főnökömnek és munkatársaimnak köszönhetően
rengeteg mindent megtanulhattam a fotózás világáról, amiért a mai napig nagyon
hálás vagyok.
Az eltelt évek alatt az ország legnagyobb rendezvényein, örökíthettünk meg
sorsforduló pillanatokat, csapatépítő napokat, gálaesteket, koncerteket, divatbemutatókat,
roadshowkat és üzleti konferenciákat.
Idővel,
viszont eljött az idő, amikor fájó búcsút kellett intenem ennek a világnak,
mert egy boldog kislány anyukája lettem. Amikor megszületett teljes fordulatot
vett az életem, az álmatlan éjszakákon túl soha nem nevettem, aggódtam, féltem
és örültem annyit, mint azelőtt.
A
változás szele a fotóim témáját is megváltoztatták.
Sokszor kérdezik mit szeretek legjobban fotózni, de nem tudnék dönteni és miért
is kellene, hiszen mindegyiket szeretem.
Fotózásaim során tudom, hogy a lehetetlenre vállalkozom: lassítani próbálom az
idő múlását, megállítani, vagy legalább is megőrizni a pillanatot.
Amikor eljössz hozzám, Rád figyelek, folyamatosan. Elmondani úgysem tudod, de mesélnek a történeteid, az arcod, a mozgásod és én megpróbálom kitalálni, hogy ki vagy és mit szeretnél kapni a fotózás során.